Pestújhely, Rákospalota, Újpalota Cégkereső – XV. kerületi Cégek


Budapesti kerületek

Oldalunk csak és kizárólag Budapest XV. kerületével foglalkozik, illetve a kerületben található adatokat, információkat és szolgáltatásokat jeleníti meg. Globális hálózatunk kiterjed Budapest összes kerületére is, így elkalauzolhat a többi városrészbe is. Cégek és vállalkozások százait, ezreit találhatja meg, amennyiben a helyitipp.hu portálról indítja a keresést, illetve böngészést. Az összes kerület és szolgáltatás egyetlen hálózatban, egyetlen helyen.

A 15. kerület története

Ezen a vidéken már a középkorban is lakott települések voltak. Több kisebb falu – köztük Palota is – épült a mocsaras vidékből kiemelkedő dombokra. Ezeken a falvakon is végigsöpört a tatár horda, és ennek is köszönhetően a vidék teljesen elnéptelenedett. Ezt követően Palota újra benépesült, és az évszázadok folyamán több híres nemesi család birtokában volt. z 1800-as évek elejétől kezdve a Károlyi család birtokaihoz tartozott. Károlyi gróf jelentős területeket adott bérbe a pesti polgárságnak, így hamar fellendült itt a kertgazdálkodás, és sorban épültek a nyaralóházak. A 19. század közepén megnyitott Pest-Vác vasútvonal hatalmas lendületet adott a fejlődésnek. Rákospalota – ekkor már így nevezték – a vasútnak köszönhetően a kirándulni és nyaralni vágyók kedvelt célpontja lett.

A 19. század végétől kezdve fokozatosan megváltozik a társadalmi összetétel: egyre nagyobb számú polgárság és munkások települnek Palotára. A falutól távolabb fekvő földeket is ekkor kezdték el felparcellázni, melynek eredményeképpen jött létre Pestújhely a 20. század első évtizedében. Pestújhely kevesebb, mint fél évszázadon át élvezhette az önállóságot, hiszen 1950-ben – sok más főváros környéki településsel együtt – Budapesthez csatolták, és Rákospalotával együtt a főváros XV. kerületének része lett. A következő mérföldkő a kerület életében az 1970-es évekre tehető, amikor felépült az újpalotai lakótelep, Budapest egyik legnagyobb lakótelepe. Az ennek hatására felduzzasztott népesség ugyan csökkent az elmúlt évtizedekben, de manapság is több mint 80 ezren élnek Budapest XV. kerületében.

A XV. kerület városrészei: Pestújhely, Rákospalota, Újpalota.

Látnivalók a XV. kerületben

  • Rákospalotai Múzeum
  • Kerületi Sportmúzeum
  • Pólus Center
  • Asia Center
  • Városháza